Netthi*

"Jónő" blog

"Jónő" blog

The Body Shop körkép

2014. október 13. - Netthi

Imádom a TBS-t. Sokan csak túlárazottnak mondják, hát, valakinek beválik, valakinek nem, vagy csak simán az ár miatt passzívan állunk hozzá. Most az általam próbáltakat mutatom meg.

- kékáfonya

DSC_0980_1.JPG

Ők voltak az elsők, amiket próbáltam tőlük, imádtam őket, tömény áfonya illat és csodás érzés volt órákkal később is érezni az illatot a bőrömön, több infót itt találsz.

DSC_1146.JPG

Az ajakvajukat imádom, mindig kéznél van, az illata csodás, nagyon jól hidratál. Sose volt cserepes az ajkam mióta ezt használom. Belenyúlkálós, de ez engem nem zavar, mindig nálam van a TBS epres kézfertőtlenítője, nem folyós és nincs az a tömény alkoholos illat száradás után. Annyira eper illata van, hogy mellettem ülő szaktársam kereste a szemét hogy ki eszik gyümölcsjoghurtot :)

DSC_1145.JPG

 

- Tusfürdők

A moringás nagyon finom édes virágillatú gél, a mandarinos édes-savanyú illatával felélénkít, az epresnek inkább mézes- cukros édes eperre emlékeztet, a mangós visszafogottabb gyümölcsillat, jól érződik ez is a bőrön. Amit még próbáltam az a brazil dió. Ennek édes, karamellizált mandulára emlékeztet az illata. Ez nem gél, hanem krém állagú, viszont ugyan olyan remekül habzik, mint a többi.

DSC_1148.JPG

 

brazildió.jpg

- Kézmosó

Hát ez érdekes meglepetés volt, nem tudtam hova tenni nővéremet amikor abszintos kézmosót hozott nekem, holott a kívánságlistámon kézkrém volt :D Ennek ellenére imádtam! Könnyű, friss, egy pici is elég volt belőle egy kevés is. Nagyon-nagyon jól tisztít, tényleg frissnek és tisztának érzed tőle a bőröd az abszint- és aloe vera kivonattól.

abszint.jpg

- Kézkrém

Ezen jót mosolyogtam magamon amikor megérkezett, mert én nem ilyet akartam rendelni :D Kendermag olajost szerettem volna, de valamiért mégis ezt tettem bele a kosaramba :D Gyorsan felszívódik, nem szárít és ez a többihez képest hígabb állagú. A csomagolását nagyon szeretem, hiszen tényleg minden cseppjét ki tudom nyerni belőle, a 30 ml-s pedig táskabarát.

DSC_1143.JPG

 

- Testpermet

Úú, ezt mennyire imádtam jó időben! Barackos van meg, mindenhová magammal vittem, és fújtam de alig fogyott belőle. Jővőre egy barackos testvajjal mennyei lesz :)

DSC_1144.JPG

- Chocomania

Ebből próbáltam már a testradírt is, ami furcsa volt az áfonyás gélhez képest. Cukor állagú volt (nádcukor) és kakaóvajat tartalmaz. Testhőre a cukor megolvadt és ezáltal egyből hidratáltál is radírozás közben. Az ajakvajuk van még meg, ez töményebb állagú, mint a kékáfonyás, ezt nehezebb kenni, vagyis "kiszedni" a tégelyből. Csodás csoki illata van, mindig megnyalom a szám és persze nagyon jól hidratál :)

chocomania.jpg

chocomania2.jpg

Hát ennyi lenne :) Még próbára vár jópár tusfürdő és úton van egy argánolajos testvaj is :) Véleményem szerint gazdaságosak (a testradír heti többszöri használatnál 4 hónap alatt fogyott el, tusfürdő- 1-1,5 hónap), nem szárítanak a termékek és tényleg céljukat nagyon jól teljesítik is, csak ajánlani és imádni tudom :)

Színes szempillaspirálok nyara

Már a tavalyi is, de főként az idei nyár az, ahol már megállíthatatlanul terjed a színes spirál őrület és törhetetlenül behálózott engem is a láz, igyekszem kihasználni a jó időt, a színeket.

DSC_1226.JPG

 

Először az Essence Colour Flash spiráljai szúrták ki a szemeimet egy kis drogériás csemegézés közben, rögtön lecsaptam a kedvenc árnyalatomra (Úúú KÉÉÉK. Hm. Világos vagy sötét? Báh, a sötét szééép) és egy petrolkék spirált szorongatva őrültem vártam, hogy haza érjek és egy tükör előtt végre tesztelhessem.

DSC_1229.JPG

 

Közepes méretű, hagyományos a keféje, felső pillákra tökéletes, alsókon nem próbáltam, szerintem ott bajos lenne a használata. Szépen szétválasztja a pillákat és gyönyörűen hosszít!

DSC_1205.JPG

 

Szépen fedi a pillákat, de! Az én pilláim sötétbarnák, így utcán nem feltűnő, csak ha nagyon süt a nap és nagyon közel vagy hozzám veszed észre ezt a sötét színt. Ennek ellenére szeretem, a magamutogatnivalójával szemben diszkrét is rajtam. ( Hát nem mindenkinek rebegtetem csak úgy a színes pilláimat :P)

Hol keresd? Rossmann, Dm, Müller Essence pultok

Mennyiért? 999 Ft

smaragdzöld, világos kék, petrolkék, lila, rózsaszín(es piros) árnyalatban

A kettő közül a kedvencemre (!) egyébként rá sem néztem volna ha nem látok róla egy tesztet. Nem vagyok oda a Miss Sporty termékekért, igazából összesen két lakkom van tőle, nem tudom valahogy nem fogott meg. De mennyire jó volt, hogy mégis kiszúrta a szememet ez a spirál!

DSC_1234.JPG

 

Ez is hagyományos, de keskenyedő kefe, ez alsó pillákra és a belső zugba is tökéletes. Háát, igeeen, ez jóval több festéket vesz fel, óvatosabban kell vele bánni, a tokja peremét is összemaszatolja, de igazából mire újra használni lehet következő tavasszal már körülbelül be is szárad az összes spirál (szerintem).

DSC_1203.JPG

 

DSC_1202.JPG

Na, eez a gyönyörűség feltűnő, akármilyen fényviszonyban is vagy. (Hm. Lehet, hogy az Essencenél is világosabb kellett volna?) Inkább alsó pillákon használom, gyönyör!

Honnan? Rossmann, DM, Müller, Miss Sporty pultok

Mennyiért? 649 Ft

extreme purple, extreme turquoise, extreme green árnyalatokban

puszi.png

Baviphat Strawberry Toxifying Mask - Epres méregtelenítő maszk

Régóta nézegettem már a Baviphat termékek tesztjeit, egyből megfogtak a cuki csomagolásukkal! Elég jókat olvastam róluk, ezért amikor rátévedtem valahogyan a bbkrem.hu-ra és megláttam a Baviphat márkát, nem sokat gondolkodtam már utána az utaláson... :)

DSC_1151.JPG

 

Kerek, eperpiros "übercuki" tégely, nagyon-nagyon gazdaságos, 130 grammos kiszerelés. Nagyon vidám a csomagolása, a polcom éke :)

A kupak letekerésével egy belső fedelet láthatunk, amin egy picike kanálka csücsül, plusz pont a higiéniának! Öröm, hogy nem kell belenyúlkálni a krémbe, nem pazarolódik a termék feleslegesen mindenhová.

DSC_1155.JPG

 

Nos, maga a krém. Amit ígérnek róla:

Eper kivonattal segít a faggyútermelés szabályozásban, és a pattanások megelőzésében, gyümölcssavakban és C vitaminban gazdag, ezáltal eltávolítja az elhalt hámsejteket, és összehúzza a pórusokat.

Antioxidáns hatású, megelőzi a különböző bőrproblémák kialakulását, tiszta és ragyogó bőrt biztosít, miközben megakadályozza a bőr idő előtti öregedését is.

Használata: A tiszta arcbőrre vékonyan és egyenletesen vidd fel a maszkot, kihagyva a szem és az ajkak területét. 20-25 perc hatóidő után (ha a maszk megszáradt) langyos vízzel mosd le. Utána használd a szokásos bőrápolási termékeket.

DSC_1156.JPG

Nos, maga az állaga kocsonyás-krémes textúra, eszméletlen eper illatú. Egy kiskanálnyi mennyiség elég az egész arcra, szuperül ellehet oszlatni a kezünkkel, ez a kis mennyiség tökéletesen befed mindent. Használata során nem éreztem semmilyen kellemetlenséget, tisztított bőrre felvittem a krémet, pihentem vele egy fél órát, utána könnyen letudtam mosni. Faggyúmentes volt az arcbőröm és hihetetlenül puha! Sőt, mintha az orromon lévő mitesszereimet is mintha kicsit kikormolta volna. Feldobtam a hidratáló krémemet és tökéletes is volt minden.

DSC_1157.JPG

 

Nagyon meggyőzött, gondolkodom a mangós arcradír rendelésén is :)

Honnan? bbkrem.hu

Mennyiért? 2750 Ft

Rendelésem kicsit nehézkesen ment, de a gyors ügyintézésükkel megoldódott a problémám, engesztelésül kaptam a maszk mellé 2 db textilkendős arcmaszkot is :)

DSC_1152.JPG

 

A paradicsomos maszk nagyon jó! Őrülten jól hidratál, de erős paradicsom szaga van, engem picit zavart, ettől független lehet, hogy majd egyszer megrendelem :)

puszi.png

 

Első The Body Shop rendelésem

Body Shopnál nagy akciók vannak, ezt én sem hagyhattam ki természetesen :)

SIESS! Ma még érvényesek a leárazások!

www.the-body-shop.hu

DSC_1142.JPG

 

Gyorsaságukon nagyon meglepődtem, kedd délután rendeltem meg, tegnap jött az e-mail, hogy átadták a futárszolgálatnak, ma reggel fél9 előtt már meg is érkezett a csomag. Tesómat küldtem le, hogy vegye át, én még pizsibe kótyagos voltam, megláttam a csodacsomagot egyből kipattantak a szemeim :D Beleszagoltam mindenbe, tömény gyümölcsillat. IMÁDOM! Ráadásul kaptam szuper kis EDT mintát a legújabb illatukból a Fiji-szigeteki vizililomból. Örülök, hogy termékmintával is kedveskednek :)

DSC_1143.JPG

DSC_1144.JPG

DSC_1145.JPG

DSC_1147.JPG

DSC_1148.JPG

DSC_1149.JPG

Elnézést, hogy a legtöbb kép elforgatva jelenik meg, nálam a mappában mindegyik rendesen áll...

KÉKÁFONYÁS TESTRADÍR

http://the-body-shop.hu/sorozatok/kekafonya?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=2225&category_id=338

KÉKÁFONYÁS AJAKVAJ

http://the-body-shop.hu/sorozatok/kekafonya?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=2238&category_id=338

ABSZINTOS KÉZÁPOLÓ

http://the-body-shop.hu/testapolok/kezapolok?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=1720&category_id=139

SZŐLŐSKERTI BARACK TESTPERMET

http://the-body-shop.hu/akcio/3-2-araert-limitalt-kiadas?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=2281&category_id=118

EPRES KÉZFERTŐTLENÍTŐ

http://the-body-shop.hu/testapolok/kezfertotlenitok?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=124&category_id=30

puszi.png

Az első The Body Shop vadászatom

Nem tűntem el, még élek! :) Az életem más fordulatot vett, egy- két kisebb gödör is megtalált, de már jól vagyok, megmászok én már minden hegyet! :) Ősztől folytattam az egyetemet, egyedülálló lettem, és egy hihetetlenül szuper társaságra tettem szert, akik eddig is itt voltak a szemem előtt, de mégis egy osztálytalálkozó kellett, hogy észre vegyem őket. A pénzem magamra költöm, hamar el is fogy :D Pestre még mindig nem jutottam el nézelődni, a sors pedig úgy hozta, hogy nővéremet bíztam meg az első TBS kívánságlistámmal, ami egyenesen Berlinből zakatolt hozzám, azóta is imádom és fájó szívvel látom, hogy fogyatkozik, de már bátran fogok rendelni tőlük, most már 100 % -ban tudom, hogy nem csalódhatok.

DSC_0980.JPG

 

Mohó voltam, az első rajongásomat az akkor megjelenő kékáfonyás sorozatba fojtottam bele. Igazság szerint eszembe jutott, hogy nővérkém az Alexanderplatzon száll meg, és hopp, hátha van ott Body Shop. Felmentem a német honlapra, és bizony egyből izgatott lettem. Összeírtam egy listát, hogy minek örülnék, válogasson nyugodtam, mindegy mit hoz, én már boldog leszek, de szigorúan megszabtam hogy az új formulájú kékáfonyás testradírt ne felejtse el :$

DSC_1042.JPG

 

DSC_1043.JPG

DSC_1046.JPG

DSC_1045.JPG

Állaga a lekvárhoz hasonló, könnyen kezelhető, az illata... arra ösztönöz hogy kóstold meg :D Egy kevés is elég, én hetente használom és eszméletlen hogy mennyire puha tőle a bőröm, legszívesebben minden nap használnám! Ez az új formula állítólag sokkal jobb, mint a krémes verziók (nekem ez az első tapasztalatom, úgyhogy a krémesre nem tudok mit mondani), néztem a honlapon de már nincs fent ez a testradír :( Viszont a málnás és a barack sorozat tárt karokkal vár, a málnás és állítólag a grapefruit testradír is zselé állagú.

DSC_1039.JPG

 

Nos, igen a tusfürdő volt az, amit első blikkre nem tudtam hová tenni, vagyis annyi minden mást (hajkréta, ajakápoló) felírtam tesómnak és akkor a tusfürdő ezekhez képest nem túl kreatív darab. Aztán beleszagoltam... ömlött az áfonyaillat belőle és arra gondoltam hogy ha ez intenzívebben is érezhető lesz tusolás után a bőrömön én nem fogok soha az életben a Nivea tusfürdő után ácsingózni! Nemhogy már lassan émelyegni lehetett a csodás áfonyaillattól a fürdőben de még reggel is éreztem magamon az áfonyát! Totál beleszerelmesedtem! Zamatos kékáfonya kivonatos és méltányos közösségi kereskedelemből származó etiópiai mézet tartalmaz, és szappanmentes, de őrültem jól habzik.

Egyébként ha most 3 db tusfürdőt veszel, a 3. csak 600 Ft!

Első Body Shop élményem töretlenül a csúcson van, és megfogadtam, hogy egyszer egy egész (diákmunkás)fizetésemet TBS termékekre fogok költeni! :D

puszi.png

Málnás brownie a Puffinról

Megláttam, megcsináltam, megszerettem! Igazából ő az első browniem, egy baj van vele: amióta lecseréltem  a régi dekás mérleget digire, valahogy sosem olyan mint az első szerelemből született adag, ezen a dolgon még csiszolódnom kell, túlságosan érzésre sütöttem eddig :)

Szeretem, mert finoman "roppanós" a külseje, de omlik a szádban, és a málna kis fanyaros édessége megkoronázza. Nem, nem eper, nem meggy. MÁLNA. Csakis azzal az igazi, hiába próbáltam azóta mással.

Hozzávalók:

-125 g vaj
-100 g étcsoki
-50 g tejcsoki
-100 g cukor
-2 tojás
-70 g liszt
-25 g kakaópor
-100-200 g málna (mirelit is lehet, elég akkor kivenni a fagyóból mielőtt nekiállunk)

0. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és előkészítünk egy sütőformát (kb. 20x20-as 15x25, stb., vagy a legkisebb kis tepsink), sütőpapírral béleljük ki. A málnát kivesszük a fagyasztóból.
1. A vajat egy lábasban megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a csokikockákat és a cukrot és összeolvasztjuk. Közben kevergetjük.
2. Egyesével belekeverjük a tojásokat, majd mehet hozzá a liszt és a kakaópor is. A végén hozzákeverjük a málna felét és átöntjük a sütőformába. A tetejére rászórjuk a többi málnát.
3. Kb. 30 percig sütjük, ha kicsit szilárdabbra szeretnénk, akkor 35 percig.

DSC_0433.JPG

DSC_0434.JPG

DSC_0435.JPG

 

A recept a csakapuffin.hu-ról származik és csak isteníteni tudom a szerkesztőt érte.

Nivea aqua effect frissítő arctisztító kendő száraz és érzékeny bőrre

nivea.png

"Az alkoholmentes, mandula- és körömvirág-olajat tartalmazó NIVEA Aqua Effect Ápoló Arctisztító kendő gyengéden és kényelmesen tisztítja meg arcát, miközben megőrzi a bőr természetes nedvesség-egyensúlyát. A puha gyapjú és a kíméletes összetétel is kényezteti bőrét."

Ezt a kendőt a nappali arckrémhez járt ajándékba kb júniusban a dm-ben, nyaralásra készülődvén tökéletes volt! Praktikus, jól záródott, nem száradt ki ha véletlenül rosszul simogattam le a nyitóját.

Puha az anyag, jól le is szedi a sminket, bár én sosem használtam arctisztító kendőt sminkleszedésre, ezért még eggyel átdörzsöltem mindig az arcomat. Szempillaspirált is jól leszedi, bár én a szememnél sokat dörzsöltem és kellemetlen lett egy idő után, inkább vattával és sminklemosóval letöröltem.

Összességében jó kis cucc ez, utazásra, nyaralásra tökéletes, szemkörnyékre csak csínján. Nekem ajándék volt, de önmagában 1500 Ft körül mozog az ára, ami évente 1-2x belefér.

Remington Style Works kúpvas

Már régóta tervezek egy kúpvas vételét, erre anyukám elcsicsergi, hogy a Rossmannban fél áron van... Másnap meg is vettem.

DSC_0510.JPG

  • Kerámia bevonatú lapok egyenletes hőelosztást biztosítanak
  • Változtatható hőmérséklet beállítás: max. 180 C°
  • Működést jelző LED
  • Félperces felmelegedés
  • Automatikus kikapcsolás 1 óra működés után
  • Csuklópántos vezeték

A csomaghoz jár még a szetthez illő hajkefe és hőálló kesztyű, aminek én nagyon örülök, mert még nem vagyok járatos a kezelésében. A kúpvas nyele lila, nagyon aranyos érdes buborék mintázatú.

DSC_0513.JPG

Így működik az én rövid hajamon

3990 !! Ft-ért vettem meg, ami egy Remingtonért szinte ingyen van, 2 év garanciával.

Essence- 147 miss universe

Gyönyörű lakk, amit természetesen nehéz lefotózni. Első blikkre az új fürdőruhám jutott róla eszembe, muszáj volt megvennem :)

DSC_0446 (2).JPG

DSC_0443.JPG

Külső a szokásos; kényelmes kupak, széles, lapított ecset 8 ml-be mártva. A belső csodás fekete alapú a fényviszonyoktól függően kékes- méregzöldes tónusú mikrocsillámos lakk.

DSC_0448.JPG

DSC_0449.JPG

A képek pár nap után készültek. Ezt a lakkot picivel jobban érzem tartósabbnak, mint a többi új lakkot.

Kallos hajszerkezet újjáépítő tejproteines krém

"Tejproteinekben, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag összetevői által újjáépíti a haj természetes szerkezetét. Regenerálja a száraz, töredezett, kémiailag kezelt hajat, amely ez által selymes, lágy tapintású és ragyogó lesz."

DSC_0419.JPG

Elfogyott egyszer a Gliss Kur pakolásom és annyira gondolkodtam már egy olcsóbb megoldáson, ami használ is. Eredetileg Kallos Lattét akartam megvenni, de a boltban valamiért fogalmuk nem volt miről beszéltem, kimondtam a bűvös szót: tejproteines. Lekapta a polcról az eladó, fizettem és azóta boldogok vagyunk.

Pumpás adagolós naagy kiszerelésű és hiper olcsó hajbalzsam. Végre! Fehér színű, nagyon finom illatú (vaníliára emlékeztet) krém. 1 litert vettem 900 Ft-ért fodrászkellékesben.

kallos.jpg

Hajmosás után használom, fantasztikusan puha tőle a hajam, ráadásul napokig! Igenis, érzem a különbséget, erősebb a hajam, sűrűbbnek is érzem, kevésbé töredezik. Nem nehezedik el tőle a hajam, fényesebb is tőle.
 2 pumpálás a hajra, eldolgozni, de mivel én elrakom a szekrénybe a kiugró fejrészét is lecsavarom, ami kiad még egy 3. adagot is, ennyi már bőven elég nekem. Nem várok vele túl sokat, általában fogat mosok addig amég dolgozik és már mosom is le. Elképesztő a különbség, csak ajánlani tudom!

Nivea Aqua Effect Ápoló Arclemosó Hab

Joy kuponnal jutottam hozzá kedvezményesen, eredeti ára 1790 Ft (ha jól emlékszem).

DSC_0420.JPG

150 ml kiszerelésű, mandulaolajat és Hydra IQ-t tartalmazó ápoló arclemosó hab száraz érzékeny bőrre kíméletesen tisztít és hidratál, puhává és selymessé varázsolja az arcbőrt. OMG én teljesen elájultam tőle, bár én utána mindig használok hidratáló krémet ami szintén Nivea Aqua Effectes és így aaannnyira puha lesz a bőröm.

Sminklemosásra még nem használtam, nem is tervezem, van rendes lemosóm, ezért erről nem tudok nyilatkozni.

A csomagolás egyszerű és praktikus, a flakon átlátszó, így mindig látjuk a benne rejlő mennyiséget. Használat előtt (és máskor sem) nem szabad felrázni, mert habbuborékos lesz amit már nem tudsz kicsalni később a flakonból. Pumpás az adagolója, egy nyomásnyi mennyiség elég az egész arcomra. Használat után magában mintha kicsit szárítana, ezért használom a hozzá való hidratálót.

Smink alá arctisztításhoz tökéletes, sokkal jobb érzés tiszta és ápolt bőrön elkezdeni a sminket :)

Naponta kétszer használom, jól teljesít, egyetlen bökkenő az ára. Gyors fogyáshoz kalkulálva 1800 Ft-ot nem ér meg, de az akciót mindenképpen megéri kivárni.

Astor lacque deluxe + essence nail art special effect toper 2

Ma 117-es Satin Pink árnyalatot mutatom meg :)

DSC_0417.JPG

Sajnos akárhogy próbálkoztam, sehogy sem tudom a színét úgy igazából megmutatni. Nekem az epres tej jut eszembe róla :) Tejes rózsaszín szín, és mivel most mániám az essence fedőlakkom, persze hogy azt kentem rá :D

DSC_0418.JPG

Ecset mint az előzőnek, kissé lapított, vékony, de könnyen kezelhető. Kupak fogásra kényelmes.

Jaaj, és most olvasom mit ígér: Életteli színek akár 7 napon át. A köröm akár 40%-kal erősebb és 15%-kal hosszabbra nőhet!
Most jobban elgondolkodtam rajta, tartóssága pöpec, és mintha erősebb is lenne...bár kalcium lakkot is használok, szóval ez eddig rejtély.

Sütivarázs magazin

Április 3-án jelent meg a magazin, szemet gyönyörködtető receptekkel és szilikon formákkal várja olvasóit :)

DSC_0396 (2).JPGDSC_0396 (2).JPGDSC_0396 (2)_1.JPG

Amit ígér a magazin:

SÜTIVARÁZS sorozat
Minden, ami az örömteli sütéshez kell!

A Kossuth Kiadó új, 20 részes receptmagazinja ajándék szilikon sütőformákkal kéthetente az újságárusoknál

  • Az első szám 2013. április 3-án jelenik meg, bevezető áron 695 Ft.
  • A 2. szám április 10-én jelenik meg, a többi kéthetente. A 2-20. számok ára egyenként 1590 Ft.
  • Méret: 210 x 250 mm
  • Oldalszám: 26 oldal + 4 oldal borító
  • 4 szín nyomás
  • Tartalom: receptek. A világ leghíresebb süteményei.

A magazinban a leghíresebb, legkedveltebb édes és sós süteményeket találja az olvasó a világ minden tájáról.

Minden számhoz modern, színpompás, csúcsminőségű szilikon sütőformákat és konyhai eszközöket adunk ajándékba!

Az ajándék szilikon termék a lappal összecsomagolva érkezik az árusokhoz.

DSC_0397 (2).JPG

Egyébként bomba biztos műanyag csomagolással vannak a szilikon formák ellátva, alig bírtam kirángatni a muffin kapszlikat :D

Nekem nagyon tetszik, bár csak akkor csapok le majd rá, ha valami tetszetős forma jár hozzá- szívem szerint mindet megszerezném :)

Gyártom a muffin és cupcake csodákat ezután :) És a macaroon-t is kitűztem célnak :)

Astor lacque deluxe + essence nail art special effect toper

Lányok! Ha siettek, a rossmannban 600 Ft-ért találtok ilyen gyönyörűséges Astor lakkokat!

DSC_0394 (2).JPG

DSC_0397.JPG

Tehát most 600 Ft-ért kapunk tömör 12 ml astor gyönyört a rossmannban. Még látni, bár már hiányos a választék. 3-at is haza hoztam, a mostani szépség a 616-os számú Purple Dream. Ez egy gyöngyházlila csoda, kicsit kékes mikrocsillámokkal, ami csak az üvegben látszik, felkenve már nem. Maga az üveg is lapított, kézre áll a vékony kerek kupakja is. Ecsete lapított, nem túl vékony, szépen lehet kenni vele, nem csíkoz.

Erre kentem rá az essence speckó fedőlakkját a 01 it's purplicious-t, ha lila, akkor diszkózzunk is hozzá :) Nagyon szép ultraextra csillogó körmöket kaptam (feltűnő alap és még feltűnőbb fedő-haha!). Persze a lemosással én is szenvedtem egy cseppet az essence csillámai miatt.

DSC_0398.JPG

Essence make-up sponge

Eredetileg a H&M szivacsát akartam megvenni, de lusta volta elcsattogni az Árkádba érte :D Fenének nem voltam jobb kedvemben...

DSC_0391 (4).JPG

DSC_0392 (3).JPG

"Ez a make-up szivacs ideális az alapozó, a korrektor, a pirosító és a púder felviteléhez. A lekerekített él tökéletes az alapozó és a pirosító felviteléhez, míg a vékony, hegyes oldala ideális a nehezen hozzáférhető helyeken."

Álltam az állvány előtt, és vonakodtam, megvegyem-e, vagy ne, mert annyit olvastam róla, hogy szétszakad, bár azok inkább a rózsaszín szivacsok voltak. Na jó, próbáljunk akkor egy lilát. Hátha.

DSC_0393 (3).JPG

A szép felvitelhez használat előtt be kell vizezni, majd jól kinyomkodni. Jelentem én BB krémet használok, nagyon jól el lehet dolgozni azt is. Mivel szivacs, tehát felszívja magát, figyelembe kell venni, hogy egy kicsit gyorsabban fog fogyni a folyékony alapozónk/BB krémünk. Csak a kerek felét használom, az orromnál is tökéletesen működik.

Mérete kézhez álló, kényelmes, tojásdad formájú. Egyébként dobozkájában annyira kisebbnek tűnik...

Használata egyébként egyszerű. Először vizezd be, jól nyomkodd ki, és apró simító/ütögető mozdulatokkal dolgozd el az alapozót az arcodon.

DSC_0398 (2).JPG


No, igen, ilyen egy hét után. A nyomogatástól. Merthát amikor a víztó próbálom megszabadítani, a körmöm belemélyül, ez látszik a szakadások formáján is, nem panaszkodok, ez az én hibám is.

DSC_0399.JPG

DSC_0400.JPG

1499 Ft-ért vettem, és a szakadásoktól függetlenül jól használható, szép, egységes fedést biztosít. És jó érzés este, amikor lemosom az arcom, hogy nincs annyi kence rajta :)

Neutrogena Deep Moisture Body Lotion

Ez egy fantasztikus testápoló, most vásároltam másodszor újra. 250 ml, 1200 Ft-ért vettem a Tescoban. Téli testápoló, kellemes illattal.

neutrogena.jpg

Pumpás adagolású, ami nagyon erős, nem sikerült eddig letörnöm, és ha felborult se fordult el a pumpája. A krém fehér színű, sűrű állagú, ami bőrre kenve kicsit vizes hatású lesz, nagyon könnyen beszívódik. A hideg után este nagyon jól esik a bőrnek, vízhiányos felülettel csodát tesz, eszméletlen puha lett tőle a bőröm, jól esett ezt Drágaságomtól is hallani :)

Nyárra melegben viszont nem ajánlom, túl nehezen szívódna be (igaz, mint minden más nyáron), tökéletes őszi-téli bőrápoló.

Hátránya, hogy annyira jó, hogy havonta vehetem újra a kicsit :D

Egy kis Glamur nap

Csodálatos kedvezmények mellett még a csodálatos idő is csalogatott vásárolni. Eredetileg cipőkért indultam, de csak egyet hoztam el, amit nagyon megbántam, és pólókért voltam még.

DSC_0390 (2).JPG

szaladgálós cipő- 5990 4790 Ft- deichmann

DSC_0393 (2).JPG

2 felső- 1595 1275 Ft/db, Tally Weijl

DSC_0394 (3).JPG

barna párducmintás pilóta szemcsi- 1895 1515 Ft, Tally Weijl

 

Plusz még egy alverde pirosító és a kedvenc maybelline-s szempillaspirálom is került hozzám a kuponok közül. Sajnos a Maxfactoros púderemet már sehol sem találtam az Árkádban :( No mindegy, még van az előzőből, majd ha rossmannban megint akciós lesz majd lecsapok rá :)

ÉÉÉÉSS!!!!

Amit mélységesen megbántam...

DSC_0391-1.jpg

... hogy ezt OTTHAGYTAM 6000 Ft-ért!! Nem vagyok normális...most ezért fája szívem... még a hónapban visszamegyek érte :P

Hogyan legyek jó nő?- Naptár 2013

"Kedves Jó nő!

Örülök, hogy együtt töltjük az évet, remélem, sikeres és boldog lesz számodra 2013. Próbálok neked segíteni azzal, hogy ebben a naptárban minden napra megsúgok egy praktikát, tippet, hasznos információt, ahogy a Hogyan legyek jó nő? című sorozatban is teszem minden reggel a Tv2 Mokka című műsorában és a www.life.hu női portálon is. A műsor arról szól, hogyan tudsz otthon, egyszerűen szépítkezni, sminkelni, frizurákat készíteni, hogyan csinosíthatod ki a lakásodat, környezetedet könnyedén, otthon fellelhető eszközökből. Tehát mindenről szó esik, ami a nőket érdekli, érinti. A műsor mellett 2012 nyarán megjelent a Hogyan legyek jó nő? notesz, egy kis könyvecske, amelybe mindent bele tudtál írni, ami számodra fontos. Végre volt egy hely, ahová összegyűjthetted a kedvenc arcpakolásaid receptjeit, a hajfestéked számát, az orvosaid rendelési idejét, a gyereked órarendjét és így tovább.
Most pedig itt van a 2013-as Hogyan legyek jó nő? naptár, ami azért különleges, mert minden napra tartogat egy jó tippet számodra, sőt némely napokon QR-kód segítségével a hozzá tartozó videót is meg tudod nézni. A QR-kód használata egyszerű. Ha van okostelefonod, tölts le rá QR-kódolvasót, a többi már gyerekjáték. Egyszerűen csak a kis fekete krikszkrakszra irányítod a telefonodat, és már nézheted is a videót a mobilodon. Remélem, hasznos lesz, és mindennap megtudsz, tanulsz majd valami újat.

Kellemes szórakozást, szép évet!
Szeretettel: Nóra"

nljn.jpg

Ez már elég sok mindent elárul :) Kemény kötésű, 216 oldalas könyv, minden napra egy praktikával, tippel vagy éppen illemtannal :)

DSC_0384.JPG

Nagyon tetszik, hogy színes a naptár. Igazándiból nekem annyira nem volt rá szükségem, elfoglalt, sok programú nőciéknek ajánlanám inkább, bár szerencsére mióta megvan, igyekszem használni, mindent bele írok, legalább nem fejtem el mikor van pontosan a leadandók határideje, extra program, glamur napok, hányra jönnek körmözni, stb.

DSC_0385.JPG

Minden hónap előtt/után egy kis összesítés. Jó, mert így jobban bele tudok gondolni, hogy hány napom van még :D

DSC_0386.JPG

Na, igen, tippek és a QR-kód, hát miért is szeretjük Takács Nórát? :)

Összességében nem rossz, de én nem vagyok annyira elfoglalt, hogy kihasználjam. Itthon tartom, hazáig nem felejtek el semmit se :D Tippeket mindig szívesen elolvasom, de szigorúan csak az aznapit, had legyen minden napra meglepetésem :)

Itt tudod olcsóbban megrendelni:

http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?SessionID=40035B27261EAE2276E934FF55E8246ED914585890290EEED5C473F195C20305F64FD29E1A8621A66A40E0F616D0257E591GQRBSAZPYOFXRQWWCYBEGSCCDNUJEUCIKI0B81B6047&TabSheet=book&Page=1&SrcWord=tak%E1cs%20n%F3ra&SrcField=sf&SrcCategory=&CategoryID=AID,&BookID=727009&GotoBook=True&Price=&CBStock=Checked&CBDiscount=&LastDays=20&navsource=kereses

Nivea Angelstar testápoló

Amit ígér a termék:

Az Angel Star Hidratáló Testápoló egyenletesen hidratált bőrt és kellemes érzést biztosít egész napon át. A mikro finomságú szemcséket tartalmazó különleges formula a test különböző pontjainak nedvességigényéhez alkalmazkodva fejti ki hidratáló hatását:a zsíros részeket mattítja, a száraz részeket intenzíven hidratálja. A testápoló ellenállhatatlan málna illata kellemesen olvad szét a testen.

250 ml kiszerelésben kapható. Az illata csodálatos málnás, teljesen oda van az ember tőle. Nem szoktam minden nap bekenni magam, de a kellemes illat miatt egyszer sem ment ki a fejemből, hogy használjam. Jól hidratál, kicsit vizes alapú, vagyis gyorsan beszívódik a bőrbe. Normál bőrűeknek ajánlom, sajnos hiába az isteni  illat, de az extra száraz bőrnek nem segít.

DSC_0388.JPG

DSC_0389.JPG

Még a krém színe is rózsaszín :D OMG :D

Ha jól emlékszek 1500 Ft-ért kapható, ami drága ahhoz képest amilyen gyorsan fogy :D

Rimmel Kate Moss rúzs

Először is, jelentem, élek, csak felújítás van nálunk. Ablakcsere, festés, vezeték csere, hihetetlen mennyiségű por, és még egy nyelvvizsga is vár rám a hónap végén.

Amikor megláttam, akkor hasított belém a tudat, hogy nekem mennnnnyire kell egy ilyen rúzs *-*

DSC_0391.JPG

A kollekció Kate Moss közreműködésével jött létre, pletykák szerint a színeket is ő választotta.

Miért jött rám a szívfájdalom, hogy kell Ő nekem? Mert a "csomagolás" csodás, az ára hihetetlen és  az intenzitása mesés!

A régebbi fényes finishű kollekció doboza fekete, vörös felirattal, az újaké- matt finish- vörös alapon fekete felirat díszeleg. A kupak hangos kattanással jelzi, hogy a helyén marad, nagyon jól záródik. Emellett olyan cuki a rúzs csonkot kupakja :$

DSC_0392.JPG

DSC_0393.JPG

A választásom az új kollekció 109-es számú rúzsára esett. Ez egy korallos alapú szín, enyhe pirosas beütéssel.

Akár 3-4 órán át a helyén marad, nem kenődik el. Egyenletesen, szépen kopik. Viszont sajnos az új kollekció rúzsai szárítanak, mindenképpen ajánlok fölé ajakbalzsamot.

DSC_0394.JPG

 

DSC_0395.JPG

Sajnos a fényviszonyok nem adják vissza az eredeti színét, de leginkább az alsó képen lévőhöz hasonlítható.

Az ára mesés! 1299 Ft-ért kapható a Rossmann üzleteiben, viszont a múlt héten akciós volt, ha szerencsétek van még letudtok rájuk csapni 899 Ft-ért!

Maybelline eye studio lasting drama zselés szemhéjtus

Jézusom, mennyire nagy vágyam volt egy fekete zselés tus! A Catriceok tusai valamiért sosem érdekeltek, Essenceből pedig lehetetlen kifogni a feketét. Hol leltem rá? Takács Nóra videók alapján találtam erre a termékre, egyszerűen késztetésen volt egy jó feketéért :)

mt.jpg

DSC_0355.JPG

maybelline tus.jpg

Az ecset rendkívül puha, lapos és lekerekített. Festéket tényleg elég csak egy kicsit megcirógatni és már mehetnek is a precíz vonalak! Használat után ajánlatos egy vattakorongba beletörölni a felesleges, különben keményre szárad és már dobhatod ki. Természetesen a folyamatos törölgetés mellett egy kicsit kopogósra szárad, az nem gond, nyomd egy kicsit be az ujjaddal, és ismét puha lesz az ecset.

DSC_0357.JPG

Egyetlen cirógatással ennyit lehet felszedni. Sajnos a kép nem hozza vissza az intenzív feketeségét. :(

Rossmannban szúrtam ki, és anyukámnak mindig mutogattam az újságban, amikor akciós volt :D Erre karácsonyra ilyet vett unokatesónknak, és nagyban mutogatta, hogy "na, ez jó lesz?", erre meg a pici szivem sértődötten vissza vonulót fújt. Amikor a karácsonyi ajándékok között megláttam, rá néztem anyura, kiolvasta egyből a gondolatomat: "hogy gondoltam, hogy csak egyet hoz haza?" :D

Rossmannban 2799 Forintért megtalálod, karácsonyi 25%-os akción 2099 Forintért is láthattad majd' egy hónapig.

Krémmánián a vélemény róla:

http://kremmania.hu/kremek/maybelline-eye-studio-lasting-drama-zseles-szemhejtus

 

Maxfactor Creme Puff púder

Még a Glamur napokon volt szerencsém beszerezni, féláron nagyon kecsegtető, és kihagyhatatlan lehetőség volt (1450 Ft). Azóta Rossmann kártyás 33%-os akcióval újravásároltam már (1699 Ft). 21 grammos kiszerelésben kapható, szokásos púderillattal, ami sokakat zavar, nekem tetszik. Gyönyörű babaarcot csinál, nagyon jól fed. Ha a tökéletes árnyalatot eltalálod, verhetetlen, nem lesz maszkszerű hatása.

DSC_0350.JPG

DSC_0351.JPG

Könnyen használható, nem az a nehezen kiszedhető préselt kőpúder.

DSC_0353.JPG

Ilyenkor már ki kell szenvedni a púdert.

Krémmánián 4-est kapott, az én szememben csillagos ötös!

ADEN szemceruza- ocean

Ez a gyönyörű szín, ez a gyönyörű Ocean névre keresztelt kék már régebben megragadott, amikor elkezdtem olvasgatni az Aden után. Annyira kék, annyira szép! Még az őszi kék-sárga időszakomban bolondultam bele. Neten utána kerestem, hol lehet Győrben kapni ilyet, találtam is, de valamiért csak ígérgettem magamnak, hogy majd, majd... Aztán egy hónapja a körmösboltomban jártam, be kellett vásárolnom köveket. Beléptem, és egyből ezt a kéket szúrtam ki! Jézus! Régebben is láttam, hogy ott vannak szemceruzák, de valahogy nem volt időm jobban megnézni. Erre beléptem és egyből kiszúrtam.

 

DSC_0346.JPG

DSC_0348.JPG

DSC_0349.JPG

Színválaszték:

aden.jpg

 

És a legjobb! 315 Ft-ért vettem ;)

Boldog új év

Az év első bejegyzése, huh :D Szeretnék mindenkinek boldog és sikerekben gazdag új évet kívánni! Kicsit megkésve, csak a "szabadságomat" jó lustán kiélvezem :)

Az újraindulás óta jobban figyelek a külsőmre, és kritizálóbb  lettem mások külsejével kapcsolatban (tipikus Nő). Miért jó egy nude lakk? Mert mindenhez megy. Miért kell egy notesz? Felírok új recepteket, hajfestés időpontját, nem pedig a lenövéseddel állsz a tükör előtt és gondolkozol, hogy na, mehetek már? Vagy állsz a sütő előtt, hogy na, akkor ebből mennyi is kell? (ki az aki így elkezd sütni/főzni?!) Mennyivel mutatósabb egy köröm, egy aprócska kővel, mint simán. Miért kell ápolni a körmöt, nem pedig áh, majd megnő.

Nem. Mi Nők, igenis figyeljünk magunkra. Természetesen nem lehetünk tökéletesek, de az miért jó, hogy 3 körmödön van már csak lakk délután meg unatkozol? Miért jó ha 10 centis lenövésed van, műkörmöshöz meg eljársz? Miért jó ha feltűnően zsíros hajjal mászkálsz és lusta vagy megmosni, pedig van időd rá?

Így NE fogadd el magad. Lehetsz jobb, csak figyelned kell jobban magadra.

süti beállítások módosítása