Netthi*

"Jónő" blog

"Jónő" blog

Arcpakolás orvosi szénből

2012. július 23. - Netthi

Bocsánat megint, elmaradtam kicsit a bejegyzésekkel. Barátomnál voltam hétvégén, meg úgy szinte mindenhol. Vettünk motorhoz alkatrészeket, szereltük, bementünk Praktikerbe menetvágóért, közben kinéztünk egy csónakot jó áron, akkor a vasárnapi ebédhez bevásároltunk, aztán megint motort szereltünk, megint bementünk városba olajért és benzinért a motorhoz, mert hát ki kell próbálni. Ja, Drágaságom 2 hete vett egy kismotort és délutáni elfoglaltságnak felújítja. Először nem is indult, aztán a Zsenim megoldotta a helyzetet. Hozzá teszem beöltöztetett vakondnadrágba, hogy komoly segítsége legyek és csak 3 csavart kellett babrálnom meg tankot mosni. Hurrá, azt még anno falat is raktam neki (szakmám), erre meg ilyen komolytalan dologgal kiszúrta a szemem :D Ja, meg piacon voltunk vasárnap délelőtt, vettem körmös cuccokat, majd megmutatom :)

Na de jöjjön a mai téma!

Hát orvosi szene minden anyukának van otthon, legalábbis lenni szokott, kávé is egy kicsi, méz meg joghurt főleg, ugyanis ezek a hozzávalói a Takács Nóri által megismert csodapakolásnak. Az orvosi szén kiváló a pattanások és mitesszerek ellen, a darált kávé "kötőanyagnak" van jelen, de mivel szemcsés, így radírozni is kiváló. Méz és a joghurt tele van csodaanyagokkal (méz fertőtlenít is, azaz patti ölő), így nyugodtan mehet az arcunkra is.

Egy kis tálban egy icipici vízzel kezdj el feloldani 1 db széntablettát. Keverj hozzá egy kk mézet, egy ek joghurtot és 1 ek őrölt kávét. Kend fel az arcodra, pihenj vele 10-15 percet, majd finoman "radírozva" a bőrödet mosd le. Én egyből éreztem, hogy feszesebb és frissebb az arcom és a problémás területek is szebbek lettek.

Én kipróbáltam, Nóri ajánlja, próbáld ki te is! :)

 

Íme a videó:

http://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20120301-hogyan-legyek-jo-no-arcpakolas-orvosi-szenbol-mezbol-es-kavebol.html

A bejegyzés trackback címe:

https://netthi.blog.hu/api/trackback/id/tr934672153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása